Sziasztok megint! :))
Nem igazán tudom, mit mondjak most, tehát itt a rész, csak úgy szimplán:
~Másnap reggel~
Még hogy nem mászik rám... Hajnal fél hétkor ébresztett a telefonom, és amint nyúltam volna érte az ágy melletti polcra, egy kéz a derekamnál fogva visszahúzott. És ekkor beugrott a tegnap éjszaka. Minden. Tehát nem csak egy álom volt. Uram isten...
Végre sikerült elérni a készüléket, amin rányomtam a "szundi" gombra, és visszazuhantam az ágyba. Van még öt percem gyorsan aludni egy kicsit. Ezt Max is díjazta, elégedetten szorított magához, mint egy plüssjátékot - amiből mellesleg jópár volt szétszórtan az ágyban. Ilyenkor nincs agyi kapacitásom arra, hogy tiltakozzak... Már éppen kezdtem volna visszaájulni, amikor megint elkezdett szólni a telefon hangszórójából a Nightwish Fantasmic című száma. Erre már Max is kezdett ébredezni, és egy sor nyöszörgés után hajlandó volt elengedni, tehát már -miután leállítottam az ébresztőt-, le is vettem a telefont. Eléggé kocka vagyok, nem tagadom, internet nélkül én néhány nap után megszűnök létezni. Egyből felmentem a Facebook-ra, ahol minden oldal (a nem ETF-esek is) Max halálát írták, a legjobb képeit, videóit, számait összeszedve, R. I. P. feliratokkal. Majdnem elsírtam magam, most fogtam fel csak, hogy ez tényleg, valóságosan is megtörtént. Ránéztem az éppen ébredező srácra, ahogy kinyitotta, majd újra visszazárta a szemeit a telefon fényének hatására.
-Max...-suttogtam halkan, mire ő erőlködve rám nézett. A telefont mutattam neki, amire, már hozzászokva a fényhez, megdöbbenten pislogott, aztán megint felém fordult. Szar érzés lehet a saját halálát és siratását olvasni...
-Miért kelsz ilyen kibaszott korán?- dünnyögte álmos hangon.
-Figyelj... nekem iskolába kell mennem.- húztam el a számat, én is utálok korán kelni.
-Jé, tényleg.- motyogta félálomban, majd vissza is fordult a párnába. Én -amíg nem figyelt oda- kidobáltam a szekrényemből egy fekete fényes latexot, egy szürke rövidujjú selyem (vagy valami olyasmi anyagú) felsőt és egy két oldalt fűzős mellényt, majd gyorsan magamra kapkodtam őket. Mit tehetek, szörnyen szégyenlős vagyok. Ezek után felvettem még egy szegecses övet, jobb oldalra egy fekete kendőt, balra egy láncot. A konyhában szerencsére nem találkoztam a szüleimmel, valószínűleg már hamarabb elmentek dolgozni. Csináltam magamnak egy kávét, de kakaóport, fahéjat és gyömbért is tettem bele, úgy finomabb, végül elvégeztem a fürdőszobai teendőimet. Mire visszamentem a szobába a kedvenc basszerosom az ágy szélén ült holt kómás fejjel, a szőnyeget tanulmányozva. Nem értem mi olyan érdekes rajta, csak van Amerikában is fekete rongyszőnyeg...
A szekrényajtón lévő egészalakos tükörben megnéztem magam, és nyugtáztam, hogy az alakom az elfogadható kategóriába esik, és a ruházatom is egész jó, majd fekete szemceruzával kihúztam zöldesbarna szemem. A hajam megfésültem aztán újra összeborzoltam. Mellesleg ez egy olyan testrészem, amit nagyon szeretek. Színe sötétszőke, körülbelül a lapockámig ér, és szögegyenes.
A táskámba bedobáltam az aznapra szükséges tankönyveket, a tolltartómat, egy croissant és némi pénzt.
-Max, magadhoz tértél?- ültem le elé a szőnyegre. Már nem volt annyira nagyon dekoncentrált arckifejezése amikor rám nézett, és pár pillanattal később már a kezét nyújtotta. Elfogadtam, és csak így mellette állva realizáltam, hogy kábé az álláig ha érhetek. Fölényesen elvigyorodott, amiért kedvem lett volna pofánvágni. Utálom, hogy ilyen törpe vagyok.
-Indulunk?- kérdezte csillogó szemekkel. Csak nem kíváncsi? - mosolyogtam magamban. Az előszobába mentem, és mire felhúztam a fekete Converse tornacsukámat, kedvenc basszerosom is utolért. Tényleg, ő még nem járt a szobámon kívül. A kertben megsimogattam két kutyámat. Mindkettő keverék, egyik leginkább pincsire, a másik alacsony ír farkasra hasonlít. Az előbbi olyan kis kedvenc, bár nagyon bolond és hiperaktív, de én így szeretem. Maxot nem vették észre, ami meglepett. Máskor az utca végén elhajtó motorost is megugatja, nem hogy az udvaron lévő idegent... Ezek szerint csak én látnám?